A gyógyulás folyamata a homeopátiában sokkal többet jelent, mint csupán a testi tünetek enyhítése. A szervezet öngyógyító képességeinek aktiválása révén nemcsak a fizikai, hanem a lelki és érzelmi egyensúly is helyreáll.
A kiindulási állapot
A kutya akiről szó van, korábban nyugtalan, szorongó, túlzottan érzékeny volt a környezeti ingerekre. Gyakran tűnt kimerültnek, kedvtelennek, és hiányzott belőle az a vidámság és életkedv, ami korábban jellemezte. Emellett időnként emésztési problémák (régebbi elfelejtett tünetek) is jelentkeztek nála, ami tovább fokozta aggodalmunkat.
A szer beadása és a kezdeti reakciók
A Vithoulkas-féle klasszikus homeopátiás megközelítés alapján úgy tűnt, hogy a tünetegyüttes egyértelműen a Phosphorus szerre mutat. A beadást követően pár órán belül észrevettem, hogy állapota látszólag rosszabbodott. Visszatértek a régi tünetek: erős hasmenés, hányás, valamint a korábban tapasztalt nyugtalanság is felerősödött.

Ez a jelenség nem okozott különösebb aggodalmat bennem, hiszen ez az úgynevezett „homeopátiás rosszabbodás” a szer hatékonyságának jele. Ez arra utal, hogy a szer működésbe lépett, és a szervezet elkezdte önmagát gyógyítani. A tünetek felerősödése után másnap reggelre minden köddé vált. A hasmenés és a hányás teljesen megszűnt, a kutya pedig átaludta az egész napot, mintha csak újra szerette volna tölteni energiakészleteit. Az ébredés után észrevettem, hogy ismét régi önmaga: vidám, nyugodt, kíváncsi, és szeretetteljesen odabújik hozzánk.
(A fotón a kezelt kutya látható, életkora 7 éves)
A visszatérő tünetek kezelése
Pár héttel később enyhe hasmenés jelentkezett újra, de úgy döntöttem, hogy nem adok be újabb szert. Bíztam a kutya saját immunrendszerében, és abban, hogy a szervezetének már megvan az a képessége, hogy önállóan helyreállítsa az egyensúlyát. Mivel nem tért vissza a teljes tünetkép sem, ezért nem tudtam volna egyértelműen beadni ugyanazt a szert. Ez be is igazolódott: a hasmenés magától elmúlt, és a kutya továbbra is egészséges és kiegyensúlyozott maradt.
Ez az eset is bizonyítja, hogy a homeopátia nem csupán tüneti kezelés, hanem a szervezet öngyógyító folyamatait támogatja. A kiválasztott szer segített a kutyának visszatalálni saját belső egyensúlyához, ami nemcsak a testi, hanem a lelki jóllétében is megnyilvánul. Ha szeretnéd te is kipróbálni a homeopátia támogató hatását, keress bátran.